Észak- Rajna-Vesztfália és Hessen tartományok Magyarország külgazdasági partnereinek rangsorában tradicionálisan előkelő helyet foglalnak el.  A kapcsolatrendszer szélesítése és a hazánkba irányuló közvetlen tőkebefektetések, valamint a hazai külkereskedelem fejlesztése a 2015-ben megnyitott düsseldorfi főkonzulátus külgazdasági tevékenységének elsődleges célja.

Mindebben kiemelt figyelmet kap a stratégiai jelentőségű ágazatokban - így az autóipar, az elektromobilitás, a digitalizáció, és az élelmiszeripar - megvalósuló projektek támogatása. Több rendezvényre is sor került ezeken a területeken, amelyek kapcsolódnak a konzuli körzetben nagy számban megrendezésre kerülő szakkiállításokhoz, vásárokhoz.

Észak- Rajna-Vesztfália bruttó hazai terméke (GDP) 2015-ben 645 milliárd euró volt, mely egyben a 3025,9 milliárd euró értékű össznémet GDP 21,3%-át teszi ki és a legjelentősebbnek számít a tartományok rangsorában. Erősen iparosodott terület, a Ruhr-vidék egykor a szénbányászatról és acéliparáról volt híres, ám az 1960-as évektől kezdve szerkezeti átalakulás kezdődött. A szén- és acélipar hanyatlása után a Ruhr-vidék még mindig kulcsfontosságú az iparban és egyike Németország tudományos központjainak. Észak- Rajna-Vesztfáliába irányuló magyar export legjelentősebb árucsoportjai 2015-ben: járműipar (339 millió €), gépipari termékek (289 millió €), élelmiszeripari termékek (202 millió €), elektronikai termékek (181 millió €).

Hessen 2011 óta a szövetségi köztársaság átlagát meghaladó ütemű gazdasági növekedést produkál, a GDP értéke 2015-ben 263 milliárd EUR volt, ezzel Hessen a német tartományok rangsorában 4. helyen áll. A tartomány gazdasági teljesítménye a GDP-hez viszonyított arányát tekintve alapvetően a szolgáltatói szektorból származik (beleértve a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásokat is). A Hesseni Tartományi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2015-ben a tartományba irányuló magyar export szerkezetét tekintve legjelentősebb tételei: járműipar, ill. járműipari alkatrészek (512 millió €), elektronika és villamos ipari termékek (377 millió €), gépipari termékek (307 millió €), finommechanikai és optikai termékek (254 millió €).

 

„Miben segíthetünk?“ - a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus gazdaságdiplomáciai tevékenysége

  • Magyar vállalatok észak-rajna-vesztfáliaiai és hesseni piacbővítésének segítése nonprofit alapon
  • A külképviseletek által gondozott és folyamatos kiépítés alatt álló céges adatbázis alapján konkrét kereskedelmi kapcsolatok közvetítése
  • Együttműködések, ill. kapcsolatok létrehozása német kereskedelmi képviselőkkel 
  • Tájékoztatás egy-egy ágazatra vonatkozó német piaci lehetőségek, trendek kapcsán
  • Információk és tippek a német piac vonatkozásában sajátos marketing és kommunikációs kérdések, vállalati prezentációk, akár vásári fellépés esetén
  • Partnervárosi kapcsolatok erősítése és az ezekben rejlő külgazdasági potenciálok szélesítése
  • Rendszeres látogatások a tartományi gazdasági minisztériumokban, az un. kormányközi vegyes bizottságok keretében a K+F és innováció terén együttműködések létrehozása és folyamatos támogatása
  • Folyamatos kapcsolatápolás a német (és magyar) kamarákkal, szakmai szövetségekkel, gazdaságfejlesztési szervezetekkel – közös rendezvények, B2B üzleti fórumok realizálása
  • Magyar delegációk fogadása, ill. német üzleti delegációk szervezésében való közreműködés 
  • Tájékoztatás a viszonylatunk nagy vásárai, ill. az ezeken való részvétel kapcsán: Frankfurt, Düsseldorf, Köln, Essen, Dortmund 
  • Folyamatos kapcsolattartás és „lobbizás“ körzetünk nagy német vásártársaságainak vezetőségénél, valamint az együttműködés a magyar vásárképviseletekkel
  • Üzleti fórumok realizálása egyes vásárok keretében 

 

Piaci információk, német-magyar üzleti lehetőségek:

 

„Szívesen segítünk!“

Az újonnan megnyílt Düsseldorfi Főkonzulátus külgazdasági csapata, Szegner Balázs főkonzul, Kardos Levente külgazdasági attasé és Szabó Katalin külgazdasági referens készséggel áll rendelkezésére megkeresése esetén.

Elérhetőségünk:

E-Mail: trade.dus@mfa.gov.hu
Web: www.businesshungary.gov.hu
Tel.: 00 49 211 302 169 0
Adersstrasse 12-14., D-40215 Düsseldorf